Skip to content

Rólunk

Kezdetek

Pontosan emlékszem arra a napra, amikor nagyon-nagyon sok évvel ezelőtt beléptünk a Nyomdaipari Szakközépiskola tanműhelyébe, és valami különleges illat, hangulat, és látvány fogadott. Akkor még nem sejtettem, hogy ez az élmény életre szól, csak nagyon tetszett. Most már tudom, hogy ott jegyeztem el magam erre a szép szakmára.

Az iskolák elvégzése után a Kner Nyomdában volt lehetőségem gyakorolni a nyomdász mesterséget, ahol egy különleges, akkor újdonságnak számító területre kerültem: mélynyomtatás – flexibilis csomagolóanyag-gyártás. Nagyon jó iskola, és tapasztalat volt az ott eltöltött idő. Fontosnak tartom elmondani, hogy a konkrét szakmai ismeretek elsajátítása mellett itt volt lehetőségem megtanulni mit jelent nyomdásznak lenni, milyen erkölcsi rangot jelent ez.

1986.

Érdeklődésem a mélynyomtatás mellett részben a szitanyomtatás felé fordult. A szakmának ez a része akkoriban hasonlított az aranyművességhez: sehol nem tanították, mindenki őrizte a titkot. Mégis elkezdtük egy kollégával a gyakorlatban is, részben az különlegesség, az újdonság vonzott, de nem volt elhanyagolható szempont az sem, hogy ez némi plusz jövedelmet is jelentett. Az első termékek apró nyomtatványok voltak, melyeknél az volt a különlegesség, hogy szitanyomtatásra nem alkalmas pici betűket tudtunk elfogadható minőségben előállítani. Ezek mellett egy másik ágat is kialakítottunk: textilnyomtatás. Ehhez egy saját konstrukciójú karusszelt építtettem.
Mindig nagy vonzerőt jelentettek számomra a különböző szakmai rendezvények, nemzetközi vásárok, melyekről sok-sok hasznos információval tértem haza. Egy ilyen különlegesség: a különleges tehetségű svájci grafikus Peter Dandliker, aki szabad kézzel állította elő a másoló eredetiket, mint ahogyan az a mellékelt ábrán is látható.

2004.

A Kner Nyomda után rövid időre egy heatseat lapüzembe kerültem, de akkor már erőteljesen körvonalazódott egy önálló vállalkozás. Akkoriban kezdett felerősödni az uv lakkozási igény, és a környékbeli nyomdák a fővárosba jártak lakkoztatni.

Megint egy különlegesség, ráadásul szita technológiával: elindítottam önálló vállalkozásomat, mint egyéni vállalkozó.

Vásároltam egy Sakurai nyomógépet uv szárítóval, kirakóval, és egy bérelt ingatlanban egy munkatárssal elkezdtük tevékenységünket.

Mint minden kezdet, ez is kellően nehéz volt: minden pénzem az eszközökben (igaz, hitel nem volt), a számlámon 20 000 Ft, október, megrendelés nincs, az eső meg kopog az ablakon. Azután elindultunk…

2007.

A növekvő munkamennyiség, és bővülő létszám mellett ügyfeleim elkezdték kérdezgetni, hogy nem kívánom-e bővíteni tevékenységemet thermo fóliázással. Ha igen, akkor mindenkinek jó lenne. Egy nyertes pályázat segítségével vásároltam egy Sagitta márkájú thermo fóliázó gépet, és elindítottuk a második (kapcsolódó) technológiai vonalat.
Nem kevés kihívást jelentett a gyárilag néhány hibával összeszerelt, és számunkra ismeretlen gép termelésbe állítása, de rövid idő elteltével mégis elindultunk.

Fontosnak tartom elmondani, hogy amikor nehéz helyzetben magas fordulatszámon forog az ember agya, gyakran jutott eszembe egykori kolléganőm szava: „mindegy, úgyis rövid időn belül meg fogod oldani, és az élvonalban leszel”. Bizonyára nem gondolta akkor, hogy egy életre szóló biztatást adott. Köszönöm.

2013.

A 2012-es DRUPA-n megláttam egy régi Heidelbergi nyomógépet, amely prégfóliázásra volt átalakítva. Azonnal éreztem, ez a következő lépés, annál is inkább, hogy már volt megrendelői oldalról is biztatás. 2013 decemberében az égből leereszkedett a gép, és kezdődhetett a harmadik technológia indítása. A már szokott nehéz helyzetek sokaságában jelentős segítséget kaptam a leghíresebb aranyozótól Radisics Zorántól. Köszönet érte.

2019.

Ahogy haladtunk előre az időben, a technológiák bővülése mellett természetesen a létszám is bővült. Jelenleg hét fő dolgozik, és büszkén mondhatom, hogy nagyon alacsony a fluktuáció. Aki ki van választva, és be van tanítva (ez éveket jelent), többnyire marad.

A régi Sakurai gép már korszerűtlenné vált, és a tőlünk megszokott jó minőséget egyre nehezebben, és egyre nagyobb idő ráfordításával tudtuk elérni. Döntés: új gép szükséges. 2018 nyarán kiderült, hogy az egyéni vállalkozói cégforma a továbbiakban nem támogatott vállalkozási forma, nem pályázhat. A pályázatról lemaradtunk, de azonnal átalakultunk, és a jogfolytonos új cég neve: Serima Press Kft.

2019 februárjában elkezdtük beüzemelni az új Jinbao szitanyomó gépsort. Nem számítottunk könnyű indulásra, de ez a gép rátette a koronát az eddigiekre. Nem baj, túljutottunk rajtuk, folyamatosan nyomtatunk, jelentősen többet termelve a korábbi állapothoz képest.

2022.

Ez már a jelen. Hogyan működünk most, hogyan kerülhet kapcsolatba velünk, illetve miért válasszanak bennünket, az kiderül a honlap többi részéből. Bízom benne, hogy ha átböngészik, és ha sok mindent megfogadnak belőle, esetleg kipróbálnak, megtapasztalnak bennünket, könnyű döntés helyzetbe fognak kerülni.

Az itt szokásos sztereotípiákat szándékosan kerülöm, miszerint vevőorientáltak vagyunk, a legjobb minőségre törekszünk, a termék már akkor elkészül, amikor kigondolták, szeretjük a kihívásokat, a munkánk a hobbink, mi vagyunk a legjobbak, a legolcsóbbak, a legszebbek…stb. 

Helyette azt mondom: próba, és nem lesz kétség.